|
Gyilkos jár a kertek alatt. Ki más ólálkodna sötétedés után a jól szituált családi ház udvarán, olyankor, amikor már senki sincs odakinn? Nem sokkal később már bent van a házban. Türelmesen vár. Nem törődik a meghitt enteriőrrel, az asztalon álló ünnepi gyertyákkal. Felveszi álarcát, kihúz egy kést a fiókból, és lesújt. Újra és újra. A szörnyeteg nem más, mint Michael Myers, az ártatlan szemű kisfiú. Bohócjelmezben, immáron maszk nélkül várja szüleit a ház előtt. Az apa és az anya azonnal tudják, amire mi már rég rájöttünk: nagy baj van. Az eddig szem-perspektívában, vágás nélkül mozgó kamera felemelkedik és távolodni kezd. Felülnézetből látjuk a kétségbeesett családot, házukat és autójukat. A három, tisztes polgári társadalomra jellemző státuszszimbólumot. Akár a miniszterelnöki beszédekben. Csakhogy azokban senki sem lóbál véres konyhakést (sajnos). (Melyik ciklus alatt is íródott ez a kritika? - W. F.)
Néhány héttel később Dallasban orvlövész végez az Egyesült Államok egyik legnagyobb formátumú elnökével. Gyilkos járt az elm streeti könyvtár ötödik emeletén is. Őt sem vették észre időben.
Eltelik 15 év. Michael Myerst elmegyógyintézetbe zárták. Orvosa, Dr. Loomis (Donald Pleasence) tudja, kivel - mivel - áll szemben. Mindent megtesz, hogy betegét sose engedjék szabadon. Egy viharos éjszakán azonban a Gonosz kiszabadul...
Ki ne ismerné John Carpenter Halloween (A Rémület éjszakája) című horrorfilmjét? Alapmű, a slasher filmek klasszikusa, számos, nagyrészt értéktelen folytatás és másolat (Prom Night - A Szalagavató fantomja, Péntek 13, Rosemary gyilkosa és társaik) ihletője, posztmodern horrorfilmek (Sikoly) kiindulópontja. Megkerülhetetlen. Megismételhetetlen. Utánozhatatlan.
A 29 éves rendező éppen fesztiválról fesztiválra vitte zseniális nagyvárosi westernjét, A 13. rendőrörs ostromát, amikor Londonban találkozott Irwin Yablans és Moustapha Akkad producerekkel, meg az ő felesleges 300 000 dollárjukkal. A két pénzeszsák látott fantáziát a fiatal rendezőben, és úgy döntöttek, megéri a befektetést. Így született meg a Halloween. Moustapháék egyszerű öldöklést képzeltek el (The Babysitter Murders címmel), Carpenter és akkori barátnője, Debra Hill (tettestárs néhány későbbi filmben) viszont hozzátett egy cseppnyi eretnek Halloween-misztikát is. 20 napos rohammunka következett, az alacsony költségvetésű filmkészítés minden velejárójával, hibájával. De kit zavar, hogy ugyanabban a jelenetben hol vizes a fű, hol nem, a háttér pedig egyszer tele van parkoló autókkal, másszor meg üres? Mit számít, hogy a kaliforniai kisváros, ahol a stáb forgatott, tele volt pálmafákkal, amiket közvetlenül a forgatás előtt kellett szanálniuk? Nem beszélve arról, hogy mekkora munka tavasszal elszáradt falevelekkel teleszórni a környéket. És az sem lehetett semmi, amikor az éjszaka közepén találni kellett egy kisfiút, aki konyhakéssel a kezében szívesen rohangál fel-alá. (Nem sikerült. A híres nyitójelenetben Debra Hill fogja a kést.)
 A Halloween az egyik legszebb példa arra, hogy lelkesedéssel és hihetetlen munkabírással mennyi probléma megoldható. Ehhez a filmhez tényleg mindenki szívét-lelkét adta, volt, hogy saját gyerekeiket hívták statisztálni. Dean Cundey, Carpenter későbbi állandó operatőre, csodálatos munkát végzett. A kamera szinte sosem áll egy helyben, ezzel is adagolva a feszültséget, hol távolról, objektíven követve az eseményeket, hol a szereplő nézőpontjából, bántóan közelről érzékeltetve a durvaságot, a kiszolgáltatottságot. Haddonfield jéghideg, temetői hangulata a futkározó gyerekekkel és folyamatosan skandált, monoton ünnepi mondókáikkal szívbemarkoló. Közben pedig végig szól a zene, a híres zongoratéma, amit Carpenter állítólag gyermekkorában tanult apjától, és ami nem hiányozhat egyetlen valamirevaló horror-válogatásról sem. Kár a szóért: a Halloween 20 év eltelte után is döbbenetes erővel hat. Jóval több, mint egyszerű tinihorror, amit október végén minden valamirevaló (külföldi) kábeltévé a műsorára tűz. John Carpenter filmje tanmese a ránk leselkedő Gonoszról, aki - ami - akár éveket képes várni, csak hogy a legváratlanabb pillanatban lecsaphasson. Rosszul közelíti meg a filmet, aki fennakad azon, hogy egy elmegyógyintézetben felnőtt ember hogy képes autót vezetni, hogyan talál vissza a szülővárosába, és miért nem képez neki semmi sem akadályt. Michael Myers személyében egy olyan erő szabadul Haddonfieldre, amely megállíthatatlan. Elpusztíthatatlan. Újra és újra támad, kitartóan. Áldozatai megpróbálhatnak elfutni, ő azonban sosem kezdi üldözni őket. Céltudatos, határozott léptekkel halad - tudja, hogy úgyis elkapja a prédát. Ő az álarc mögé rejtőzött halál.
Ez az álarc sem egyszerű horrorfilmes kellék: Michael csak mögötte van biztonságban. Sosem veszi le, mindig letépik róla: először a szülei, 15 évvel később pedig Laurie. Mindkét alkalommal üres tekintettel néz a kamerába: nem tudni, mi van azok mögött a szemek mögött. Mintha valami bódulatból ébredne és elrettentenék saját tettei... de nála sosem lehet tudni... talán csak az állhatja útját egy időre, aki letépi a maszkját... Mintha egy másik világból jött volna, akár a filmbéli tévében is látható Valami (The Thing From Another World). Csakhogy Michael nem földönkívüli, hanem hús-vér ember, és ez az, ami még ijesztőbbé teszi. Hátborzongató a párhuzam a tévébeli és a haddonfieldi események között, ugyanakkor alázatos tiszteletadás a nagy előd, Howard Hawks előtt. Dr. Loomis neve pedig a Psychóból tűnhet ismerősnek.
Persze nem csoda, ha olykor a szereplők nevei köszönőviszonyban vannak a való élettel: Laurie Strode-nak Carpenter egyik régi barátnőjét hívták, de kollégái - például Dan O'Bannon - után is szívesen keresztelt el figurákat. Saját elmondása szerint Haddonfield szülővárosára emlékezteti, és az utcákat is saját emlékei után nevezte el. Az pedig, hogy filmről filmre ugyanazokkal a színészekkel dolgozik, szinte védjegyévé vált. Aki egyszer Johnnie hálójába került, csak bizonyos számú film után szabadulhatott: Kurt Russel, Sam Neill, Harry Dean Stanton - nem beszélve Jamie Lee Curtisről (Laurie Strode), akinek ez a film volt a legértékelhetőbb színészi próbálkozása, pedig nem titkoltan azért kapott a Halloweenben főszerepet, mert annak a Janet Leighnek a lánya, akit csúnyán lemészárolnak a Psychóban. Ingyenreklám.
És itt van természetesen Donald Pleasence ezúttal is csodálatos alakítása. Lánya rábeszélésre vállalt szerepet a filmben, és Carpenter visszaemlékezései szerint elég nehéz volt vele a munka. Ez szerencsére nem hagyott nyomot: Dr. Loomis méltó utóda Van Helsingnek és a többi híres szörnyvadásznak. Keveset beszél, mondataitól végigfut a hátunkon a hideg. Kasszandraként próbálja figyelmeztetni az álmos kisváros seriffjét a közelgő veszélyre, majd saját maga járja az éjszakát, pisztollyal a zsebében. (Nem tiltakoznék, ha néha a mi környékünkön is megfordulna!) Ő az egyetlen, aki felfogja, mi vár Haddonfieldre. Ami a temetőőrnek morbid érdekesség, vicc, a rendőrségnek pedig egyszerű bűntény, azt Loomis véresen komolyan veszi, és orvos létére fegyverrel a kezében indít kereszteshadjáratot ellene. Akár egy középkori lovag a Sárkány ellen, hogy megmentse a csúnyácska, mostohaszerepre kárhoztatott kisvárosi királylányt.
 A Halloween a Félelem mozija. A szülők rettegnek, hogy gyermekeik irányíthatatlanná válnak: Annie (Nancy Loomis) egyáltalán nem törődik apja, a rendőr (Charles Cyphers) figyelmeztetésével. Michael hamarosan le is csap rá. A fiatalok, Laurie és barátnői pedig attól félnek, hogy felnőnek. Lynda (P.J. Soles) és barátja óvatosan, félve közelítenek a hálószoba felé, ahol szeretkezni akarnak. Pedig aki korán elveszti ártatlanságát, annak - középkori módon - bűnhődnie kell: kíméletlenül lesújt rá Michael Myers kése. Ez a kés fallikus szimbólum - miközben újra és újra behatol Lynda testébe, a gyilkosságot telefonon végighallgató Laurie nem tudja eldönteni, hogy orgazmus vagy haláltusa sikolyait hallja-e. Laurie még szűz, beteges félelemmel menekül a kés elől, mellyel Michael vasfaszként böködi, sugallva, hogy a gyermekéveknek vége, itt az ideje a szüzesség elvesztésének (amely, akár egy késszúrás, vérrel jár ugyebár). A lány megússza, pedig már megindult a lejtőn: Annie kocsijában rágyújt egy spanglira (a háttérben pedig vészjóslóan szól a Blue Oyster Cult Ne félj a kaszástól című száma...), igaz, még köhög tőle. Azt is bevallja, hogy kezdik érdekelni a fiúk. Hú - épp időben ijeszt rá a Szörny.
Néhány bekezdéssel ezelőtt John F. Kennedyt emlegettem. Amikor nyílt utcán végeztek vele, Amerika sokadszorra vesztette el ártatlanságát. A Halloween azért is olyan erőteljes, mert abból az amerikai ünnepből csinál vérfürdőt, amikor az a szokás, hogy a gyerekek kinevetik a halált. Játszanak az elszabadult gonosz szellemekkel. Ezúttal azonban a gyerekek sincsenek biztonságban.
Desszert:
Érdemes végigböngészni a http://www.halloweenmovies.com -ot! Rengeteg poszter (köztük a zseniálisan rajzolt magyar, „Balkay” művész úr alkotása), stillfotó, kivágott jelenet található arrafelé. Nem beszélve a komplett filmográfiákról és a kulisszatitkokról.
A film több kiadást is megért Magyarországon: a ma már fellelhetetlen, feliratos, gyenge minőségű mozikópiát a Vico forgalmazta. Később felbukkant egy szinkronizált (rémes!) változat is. Én szívesen látnám egyszer az Örökmozgóban, talán valahol még porosodik egy tekercs. Addig is, aki tudja, vegye ki a pesti English Videosból, gyönyörű, szélesvásznú változatban van meg nekik, eredeti trailerrel megspékelve. Ha a tékás azt mondja, nincs meg, követeljétek kitartóan: megvan az, csak valami kretén ellopta a dobozát. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
